Ezért a sok suttyó elefántcsontparti kétpercenként letalpal egy brazilt.

Rém paraszt csapat. A bíró pedig hagyja ezeket a durvaságokat. Szép tőle. És szinte látom már magam előtt, hogy Felipe Melot fogja kiállítani, amikor nekilát törleszteni.

Update 1.: Kaká kapott egy sárgát mert Yaya Touré megtámadta. 1 perccel később Luis Fabiano agyonrúgott teste fölött tartanak törzsi gyűlést az elefántcsontpartiak. Nahát, a bíró adott egy sárgát.

Update 2.: Na, a bíró elintézte. Tömegverekedés. Gratulálok. Lefogadom, hogy kiállít most valakit. Kakának futott az egyik nagyon buta idióta, majd összeesett, mintha Kaká leütötte volna. Ritka gusztustalan csapat. ÉS KIÁLLÍTJA KAKÁT!!  BOTRÁNY!

Emberhátrányban a csapat. 89. perc.

Szépen nyugodtan játszanak még most is a fiúk. 92. perc kezdődik. Julio Cesar nagy védése. Az elefántcsontpartiak támadnak folyamatosan.

Robinhot lehozza Dunga, nehogy a 94. percben rúgja valaki szájon.

Lefújja ez a gyökér. Francia volt a bíró, többet nem is érdemes mondani róla. Repülhet haza a válogatottjával együtt. És bízom benne, hogy ez a végtelenül antipatikus elefántcsontparti csapat Észak-Koreától is kikap majd.

17 komment

Félidő 1-0

2010.06.20. 21:31 DartagnanX

Hatalmas gólt akasztott a rövid felsőbe Fabiano!

A studióbeszélgetés közben megtetszett a Művész Úr egy dumája, amivel a kis fanyalgásra reagált (miközben nézték a visszajátszást, amin jól látszik, ahogy három brazil átsarkazza, -tolja, -passzolja magát a teljes elefántcsontparti védelmen, majd Luis Fabiano úgy bevágja a rövid felsőbe, ahogy a fákin gólt Zlatan a Puskás Stadionban).

"Szeretnék én is ekkora gólokat találni"

Kálloy Molnár Péter

1 komment

Este Brazília - Elefántcsontpart!

Drogba kezdeni fog. Gilberto Silva is. A két csapat most találkozik először. Ha a brazilok nyernek, akkor továbbjutottak a csoportjukból.

Az elefántcsontpartiak 4-3-3-as felállása inkább 4-5-1-hez hasonló. A csapatuk névsorát elnézve nem mondanám, hogy egyértelmű a brazilok fölénye. Olyan arcok játszanak közöttük, mint Drogba, Kalou, Touré, Keita. A baloldalukon játszó Tiéné és Tioté nem biztos, hogy fel tudja venni a versenyt Maiconnal, aki kihasználva a játék minden elemében megmutatkozó fölényét, eldöntheti a meccset.

Fabiano és Zokora párharca várható az elefántcsontparti 16-oson belül. Fabiano fizikálisan ellenfele fölé nő, több helye is lesz jóval, mint az északiak ellen, hiszen a vén hülye Sven csapata nem védekezhet ész nélkül, ahogy tette azt Korea.

Pont emiatt végre kiderülhet, hogyan muzsikál a csapat egy normális focimeccsen. Ha itt kikapnak, akkor bizony nagy szarba kerül a Selecao. Most nem lehet a betömörülő védekezésre fogni, ha nem sikerül gólt szerezni, ugyanis az elefántcsontpartiaknak csak egyetlen célja lehet: nyerni.

Sokat várhatunk Kakától, aki túl van a felkészülésen és egy meccsen, ahol nem tudott igazán jól muzsikálni. Mostanra remélhetőleg még jobb fizikai állapotba került. És ha neki jobban megy, akkor még több helye lesz Robinhonak, aki az első meccsen simán felülmúlta Kaká teljesítményét.

Lucionak pedig igazi BL-győztes teljesítményre lesz szüksége, hogy levegye a pályáról a benga Drogbát.

Várható kezdő:

Julio Cesar - Michel Bastos, Juan, Lucio, Maicon - Felipe Melo, Gilberto Silva - Elano, Kaka, Robinho - Luis Fabiano

Érdekességek:
Brazília eddig ötször találkozott afrikai csapattal a vébék során. Mind az ötször nyertek, kapott gól nélkül.

Az elefántcsontpartiak Didier Drogbával a csapatban átlagosan 3.2 gólt szereztek a selejtezők során, nélküle csak 1.9-et.

Mi lesz az eredmény?

2-1 Dungáéknak. Remélem.

Pierre a hómágus is leadja tippjeit, mielőtt elkezdődne Paraguay meccse. Pierre-nek eddig nem sokat róhatunk fel, csak azt, hogy tegnap cseszett jósolni. Azelőtt meg volt egy durva tévedése, de sajnos hóvaksága lett, ezért nem látta jól az eredményeket.

Tehát:

Paraguay nyerni fog 2 góllal.

Olaszország - Új-Zéland 3-0

Brazília - Elefántcsontpart 3-1

 

10 komment

Maradona egy sajtótájékoztatón bocsánatot kért Platinitől, de Pelétől nem. Platinitől azért, mert a francia írt Maradonának egy levelet, amiben kinyilvánította, hogy soha nem gyalázta a drogger edzői stílusát, azt csak az újságírók találták ki. Ezért Diego visszavonta korábbi nyilatkozatát, miszerint Platini egy nagypofájú francia, aki azt hiszi, hogy mindent tud. Pelétől viszont nem kért bocsánatot, neki azt üzente, hogy itt az ideje a múzeumban elhelyezkednie. Jó arc az öreg Diego.

Egyébként ő az egyetlen, aki - érzésem szerint - jól látta a brazil - korea meccset.

"A brazilok nagyon nyugodt meccset játszottak. Túl nyugodtat. Egyáltalán nem tette őket próbára Észak-Korea. Julio Cesarnak mindegy volt a végén, hogy lezuhanyzik-e vagy sem."

Eközben az öreg Erikszon papa megszellőztette, hogy Drogba a portugálok elleni 25 perc után most a kezdőben kaphat helyet.

Robinho nem gondolja, hogy az elefántcsontpartiak védekezni fognak, és ezt ők sem állítják. Tehát egy izgalmas meccs lesz, amin, ha nyernek a brazilok, tovább is juthatnak.

2 komment

KakÁ feljavul

2010.06.18. 15:46 DartagnanX

Miután a jól sikerült hangulatkeltő poszttal felfokoztam a hangulatot, visszatérünk a lényeges dolgokhoz.

Gilberto Silva nyilatkozott Kakáról. Szerinte egyre jobb formában lesz a gyenge madridi idényt maga mögött tudó játékmester. "Az egész csapat mögötte áll, tudja, hogy mindannyian bízunk benne. Meccsről meccsre jobb lesz."

Kaká is osztozik játékostársa optimizmusában. Mivel az idény során összesen 21 meccsen tudott pályára lépni Madridban, sok kétely volt - még benne is - a fizikai állapotát illetően.
"Kezdésnek nem volt rossz. Nem tudtam, hogy fog menni a játék a sérüléseket követően. Minden meccsen javulni fog a teljesítményem, de már ez sem volt rossz."

Kaká 78 percet játszott a brazilok első meccsén, észak-korea ellen.

"Ha egy ilyen erősen védekező ellenféllel játszol, akkor a labda körbejáratása az egyetlen, amit tehetsz. Nekünk csak annyi volt a fontos, hogy jól csináljuk a dolgunkat, elégedettek vagyunk." - " Sokan arra számítottak, hogy rúgunk öt vagy több gólt, de el kell fogadnunk, hogy a foci megváltozott."

Az eddigi meccsek alapján teljesen felesleges ekézni a brazilokat. Csak az argentín csapat nyújtott meggyőző teljesítményt Maradona teljesen elcseszett (és nagyon menő) taktikai húzásaival. A franciák lényegében már kiestek. A németek most kaptak ki a szerbektől. Az olaszok csak x-re voltak képesek. Svájc elverte a bivalyerős spanyolokat.

A leggyengébb csapat is képes normálisan védekezni. Kivéve Magyarországot. Hamarosan jön Elefántcsontpart, akkor kiderül, hogy mire is képes ez a brazil csapat.

6 komment

Arsene 'beépítemafiatalokataztáneladomőket' Wenger a francia csapat mérkőzésére való haladtában nyilatkozott a Brazília - Észak-Korea mérkőzésről.

Arsene 'afiatalokkalaztánnemnyereksemmit' Wenger véleménye az, hogy Brazília nem olyan csapat benyomását kelti, mint amelyik megnyerhetné a vébét.

Ezután leszállt az állatja, és végignézte ahogy a francia csapat tagjai elkezdenek azon vitatkozni, hogy a jövő héten hazafelé tartó repülőgépen ki üljön az ablak mellé és ki a vészkijárathoz.

Arsene 'majdjövöre' Wenger ezután azt is mondta, hogy őt a német csapat játéka nyűgözte le a leginkább. És szerinte nagy hibát követett el Dunga, amikor nem hívta be Ronaldinhot a keretbe.

 

Egyébként két dolog derült ki az első kör után: 1. Van esély arra, hogy az első kieséses szakaszban Brazília Spanyolország ellen játsszon. 2. Van esély arra, hogy Spanyolország egyáltalán ne játsszon már Brazíliával.

A második kör után az is kiderült, hogy a franciák jó eséllyel jézuspapucsra cserélhetik a sportszárat. Ideális esetben 0 lőtt góllal.

Egyébként igaza van Wengernek, valóban nem keltette olyan csapat benyomását. És akkor mi van?!

15 komment

A legújabb híradások alapján Észak-Korea megnyerte a vébét!

Sajnos a mi braziljaink is kikaptak tőlük. 

Update: A FIFA megirigyelte a Népi Korea sikerét, és letiltotta a sikeres videót. Asszem újra kéne gondolni ezeket a szerzői jogos dolgokat.

Update: Újra itt van.

2 komment

Az orákulum tegnapi jóslataival sajnos csúnyán lebőgött, ezért rövid hezitálás után agyonlőttük egy egyébként nagyon békés, napsütötte tisztáson.

Honduras - Chile 0-1

Az orákulum itt még eltalálta az arányt. Chile szerintem lényegesen jobb volt, megérdemelték a győzelmet. Számukra nem lesz gond a továbbjutás, mert a svájciakat ők bizony le fogják darálni.

Spanyolország - Svájc 0-1

Szégyen. És murinnyó tehet az egészről. Minden gyenge csapat azt próbálja csinálni, amit Mourinho tett az Interrel. A különbség az, hogy az Inter legalább egy erős csapat, és nem éreztem azt minden meccsük után, hogy elképesztően nem érdemelték meg a győzelmet. Pedig utálom őket mint a szart. De ez itt off, ugyebár. A lényeg az, hogy a spanyolok képtelenek voltak feltörni a svájci falat. Rémes volt. Nézhetetlen. Ráadásul elképzelhető, hogy a végén még továbbmennek a svájciak, a spanyolok pedig kieshetnek. Kitiltanám az ilyen csapatokat a vébéről. Itt látszik, hogy milyen sokat ért Maicon lövése a koreaiak ellen. És az is látszik, hogy mi különböztet meg egy leendő világbajnokot egy világbajnoki címre esélyesnek mondott csapattól. A lövések aránya egyébként: 25-6

Dél-Afrika - Uruguay 0-3

Csodás, csodás kéremszépen. Hamarosan kiesik a házigazda. A szurkolók szomorúan leteszik a vuvuzelákat, és végre kuss lesz. (Mondjuk ebben nem hiszek, de a vuvuzela létezése miatt minden afrikai csapat kiesését üdvözlöm.)

Az orákulum rovata megszűnt, de hasonlóan mély spiritualitással szeretném elősegíteni a mai fogadásaitokat is, ezért kerestem új jóst. Ezt megtaláltam Pierre, a hómágus személyében. Pierre 50 éve foglalkozik hómágiával, egyébként táltos és sámán is mellette. Ha egyéni jóslatokat szeretnétek kérni, akkor 30 ezer forintot kell fizetni (válaszonként), tehát nem olcsó. De én elintéztem, hogy csak itt, csak most!
Pierre-rel egyébként webkamerán tartom a kapcsolatot, mert idehaza relatíve alacsony a hókoncentráció, tehát most műholdas kapcsolattal jelentkezik Alaszkából! Vegyétek észre, hogy a 3 eredményt most ingyen bocsátom rendelkezésetekre, pedig alapból ez 90 ezer forint lenne Pierre-nél!

Pierre jóslatai:

Argentína - Dél-Korea

3-0

Görögország - Nigéria

0-2

Franciaország - Mexikó

0-1

Ez itt Pierre egy régebbi haknifellépésén, jóslás közben.


A másik képet pedig a mostani szeánsz alatt lőttem nektek. Látható, hogy frissen borotvált arccal tisztelte meg a blog közönségét.

1 komment

Megjöttem! Kicsit késve, de nem törve.

Folyamatosan frissülve követjük az eseményeket. A Kedves Vezér csapata jelenleg a térfelünkön tartózkodik, ami nagy meglepetés.

7. perc Elano lőtt a 2010-es vébé történetében először 20 méternél távolabbról a 16-os szélének vonalából. Mellé ment.

 8. perc Robinho lövi 16 méterről mellé. Kakinnyó adta neki a labdát.

10. perc A harmadik kapuralövés is megvolt a brazil fiútól! Az ötödik perc óta nem volt kb koreánál a labda. Csodálatos vörös mezük azt a szovjet orvost juttatja eszembe, aki az északi-sarki expedícióján saját maga vakbelét operálta ki.

11. perc Népi Rooney kapura lőtt.

Elano adja Robinho felé, de kifejeli a koreai védő. Maicon is az ellenfél térfelének szinte közepén van már. De előreívelése a kapusnál köt ki. Nem brazilos a játék.

 Támadnak a koreaiak. De nem a kapura, hanem mindenkit felrúgdosnak. NA jó, nem annyira, de kedvem van a hangulatkeltéshez. Robinho beindul, de 12 koreai fogja le a felé guruló labdát. Juan kénytelen a saját tizenhatosnál mesterien szerelni.

Képtelenek vagyunk áttörni a koreai falat. És nem is túl ellenállhatatlanok a próbálkozások egyelőre.

Jó lenne lőni egy gólt. Elég lehangoló a csapat átütőereje.

A Kedves Vezér erősen fanatizálta a koreaiakat. Akik védekeznek mint az állat, és gyorsan próbálnak indulni. Akár veszély is lehet belőle. Az biztos, hogy nincs pánik a csapatukban.

Robinho kap végre egész használható labdát a 16-oson belül. De gyenge lövését védi a kapus.

7 koreai volt a brazil térfélen. Nem sikerült kihasználni ezt.

26. perc A mérkőzés eddig beilleszkedik a vébé máig megszokott színvonalába. Éppen Juant cselezte ki egy Jongtesze nevű koreai. Aztán bedurrantotta középre, a túloldalon kiszakított egy reklámtáblát.

31. perc Ha nem tudnám kik játszanak, nem mondanám meg, hogy több mint 100 helyezés különbség van köztük a világranglistán.

 Nem lehet áttörni a koreai falat. Tologatás, cselezgetés megy . Végre egy távoli lövés, megpattan. Mellémegy. Kirugás. Zseniális játékvezetői ítélet. Kb derékszögben változtatott irányat a lövés. A bíró nincs velünk. Biztosan kapott egy koreai lófejet.

 Nagyon hiányzik egy igazi egyéniség, az egyedi megoldás, a meglepetés. Körbejár a labda, 11 koreai 25 méteren belül. Már 10 játékos a 16-oson belül. Teljesen körbejár a labda, a beadást kifejelik, újra, bedobás. Ez most kicsit veszélyesebb szituáció volt. A hibára várnak a brazilok. Elano beadásai rém gyengék.

 Ismét eljut a labda a kapu előteréig, de végül a lövés ötvenezer méterrel ment fölé.

41. perc és még nem volt gól. Robinho fél órát cselez, aztán szöglet. Nagyon gyengén jön ez is befelé. Marad a labda a koreai térfélen.

Újabb szöglet. Már 43. perc.

Lucio veszi el Robinho elöl a jó lövőhelyzetet...

 Kényszerítőkkel próbálkozik a csapat. De a koreaiak eszméletlenül figyelnek. Minden kényszerítőre öten ugranak. A pálya mellett egy csapat munkásőr üvölt, ha a legkisebb figyelmetlenséget is észreveszik. Állítólag megpatkolják azt, akiről gólt kap az észak-koreai csapat.

Félidő.

Kiábrándító az első játékrész eredménye. Nem a góltalanság, hanem az, hogy látszólag 180 perc is kevés lesz a góllövéshez.

II. FÉLIDŐ

Kérdés: Kik azok a koreai szurkerek, akiket mutogat a kamera? A párt vezetőinek családjai?

SZABADRÚGÁS! 

Történjen végre valami.

51. perc Bastos és Elano a labda mögött.

Mellé. Nem volt rossz, de jó sem.

Nem tudom, hogy csinált-e valamit végül az MTV, de ha igen, akkor gratulálok, valóban csendesebb a vuvuzelák hangja.

 Lőnek a srácok, teljesen eredménytelenül. Dunga idegesnek tűnik már.

GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL!!!!

Maicon!

Hatalmas kapushiba! MAicon fut el a szélen, és az alapvonalról bevágja a rövidre. A kapus kint állt, nem is számított rá, hogy bezúdul mellette a lövés. Végre. Megkönnyebbülés.

Hátha kijjebb jönnek most a koreaiak, és akkor lehet kicsit játszani is.

 Hihetetlen, hogy egyetlen normális lövést nem láttam még szinte az egész vébé alatt. Lehet, hogy tényleg szar ez a labda?

GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL!

2-0

Szép volt. Robinho nagyon szépen passzolt a védelem mögé. Elano pedig kilötte a hosszú alsót.

Kaka lőtt ismét. De védett a kapus. Kaka nem mutat semmi különöset eddig az egész meccsen.

Anyám.

2-1

Már mindenki a végét várta.

Mostanáig békésen csordogált a meccs, magabiztos brazil fölénnyel. Most kicsit feltámadt korea. De a fölény egyértelmű. Csak sajnos nem annyira meggyőző.

A koreai csapat nagyon szimpatikusan, sportszerűen, eszméletlenül jól betömörülve védekezett. Gratula nekik.

Meglepően nehéz meccs volt. Ennél _jóval_ több kell majd az elefántok és a luzitánok ellen.

20 lövés a 9 ellen. Ebből 11 kapura ment, a koreaiaknak 3 lövése talált. A labdabirtoklás 67 - 33 arányban a brazilok fölényét mutatja. 9-9 szabálytalanság volt a nagyon sportszerű meccsen, egyetlen sárgát kellett csak felmutatni, brazil oldalon.

Rém rossz meccs volt ez is. Egyelőre a németek játékához egyik eddig látott csapat sem nő fel.

14 komment

Ma este!

Elkezdődik.

Az igazi férfiak nem twittelnek, hanem folyamatosan frissülő blogbejegyzésben közvetítenek. Így fogok én is tenni.

Feltételezve természetesen, hogy a blog.hu nem hal le, ahogy teszi a napközbeni közvetítések ideje alatt. Hiszen, ha lehal, akkor nekem nagyon nehéz frissíteni.

Tehát 20:30-tól élőben a canarinho.blog.hu-n! Az F5 folyamatos nyomogatásával!

 

4 komment

Ez történt ma

2010.06.14. 23:12 DartagnanX

Hollandia - Dánia 2-0

Még jó hogy. A dánokat még mi is elvertük.

Japán - Kamerun 1-0

A japánok okosak, a kameruniak erősek. Többet ésszel, mint erővel. Hihetetlen bölcseségekkel van tele a szekrény. Rémes meccs volt. Komolyan, végig azt éreztem, hogy el KELL kapcsolnom. De nem is a meccs miatt, hanem mert a vuvuzelák zaja miatt egyszerűen lehetetlen egy unalmasabb meccset végignézni félig lehunyt szemekkel.

Olaszország - Paraguay 1-1

Az olaszok meglepően jól játszottak a várakozásaimhoz képest. 2 talált gól színesítette csak a küzdelmet.

 

Az orákulum kitart, hiszen két meccsen is eltalálta a gólarányt. Tehát tippmixen lehetett vele nyerni. Ezért az orákulum ma is megmondja, hogy mi lesz holnap!

Új-Zéland - Szlovákia

7-0

Elefántcsontpart - Portugália

0-0, mindenki megsérül

Brazília - Észak-Korea

4-0

 

1 komment

Mostanra akár türelmetlenné is válhattunk.
Figyelembe véve, hogy az eddigi meccseken egyedül a németek mutattak valódi, ellenállhatatlan, gyors, kombinatív és hatékony focit, asszem elvárható, hogy a brazilok is valami hasonlót mutassanak fel. (Időközben játszottak a macskaevők a paragvájiakkal egy izgalmas második félidőt, ez is jó volt.)

Erre sok esély azért nincs, ismerve a Dunga által felállított csapatot. A brazilok komoly kis gépezetté álltak össze, történelmük során talán először a védekezésre koncentrálva. A szép játék jó dolog, de inkább a győzelem a lényeg.

A selejtezők során 18 meccsen összesen 11 gólt kaptak. Paraguay 16-ot, Kolumbia pedig 18-at. Igaz, utóbbi csak 14-et lőtt. Ezért nincsenek is kint a vébén. A brazilok 33 rúgott góllal, 63%-os teljesítménnyel végeztek a csoport élén.

Dunga nem az a fajta, aki egy felálláshoz ragaszkodik. Játszottak 3 és 4 védős felállásban is. De a világbajnokságot kapott gól nélkül kéne lehozni, ezért itt nem valószínű a 3 védős formáció alkalmazása.

A koreaiak elleni meccset talán a következő felállásban kezdi a csapat:

Cesar - Maicon, Lucio, Juan, Andre Santos - Gilberto Silva, Melo - Robinho, Nilmar, Kaka - Fabiano

Ami a látszat ellenére nem egycsatáros játék, de a látszatnak megfelelően elég komoly energiák vannak a védekezésre fordítva. Cesar úgy néz ki, hogy teljesen felépül(t) már az első meccsre is, így Gomesnek nem lesz lehetősége bizonyítani, hogy legalább akkora ász a kapuban. Így három BL-győztes lesz a hátsó alakzatban. Ez kapásból nem rossz. Juan helyett lehet, hogy Thiago Silva kezd. André Santos helyett pedig Bastos. Ezt igazán nem lehet tudni...

Középen két hentes, egyik nagyobb mint a másik. Ez a nagyobb: Melo. Irgalmatlan fos szezonon van túl, talán már csak az édesanyja és Dunga hiszi el, hogy tényleg tud focizni. Egyébként mindketten képesek a jó teljesítményre, ennek ellenére nem különösebben szeretik a brazilok őket. Méghozzá a posztjuk miatt. Ugyanis VÉDEKEZNEK. Azt arrafelé nem szokták.

Előttük Robinho, Nilmar és Kaka forgatják meg a koreaiak Kedves Vezér szónoklataihoz szokott, lelassult agyuk által működtetett védelmét. Elöl pedig ki más, ha nem Luis Fabiano szórja majd a gólokat.

Nem kicsit hiányzik egy klasszis csatár a csapatból. De ez az egész vébére elmondható sajnos.

Középen lehet, hogy Elano kezd majd. És Kakával ketten szórják a zsugákat a csatároknak, Nilmarnak és Fabianonak. De ebben az esetben Nilmar például mi a francnak játszana, ha ott van helyette Robinho?

Mi lehet a legnagyobb gáz brazil szempontból? Például az, ha Kakát teljesen lefogják (ez azért nem valószínű, hogy az észak-koreai csapat ellen történik meg), vagy ha netán lesérül. Ami az idényét figyelembe véve nem lehetetlen. Dunga nem hozott másik kreatív középpályást helyette, Elano nem hiszem, hogy tudja hozni a formában lévő Ronaldinho játékát. Ronaldinho az idényt szarul kezdte, de voltak jó pillanatai, és Dél-Afrikában tuti nem mászkált volna ki az éjszakába csíkokat szippantani és meginni mindent. Szívesen elnéztem volna egy Kaka, Ronaldinho, Robinho triót. Sajnos erről lemaradunk.

A felkészülési meccseket (az utóbbi kettőt) 8-1-es gólaránnyal hozta le a csapat. Néhol a játék szép volt, de messze nem lenyűgöző, figyelembe véve az ellenfelek tehetségét. Ám az is tény, hogy nem kellett hármasnál feljebb kapcsolni, az amúgy legalább hatsebességes brazil gőzhengert (ez a mondat azért odabaszott, mi?).

Dunga annyiban kellemes helyzetben van, hogy elég komoly variálási lehetősége van. Tényleg nehéz megtippelni, hogy milyen felállásban küldi pályára a csapatot. Az utolsó napokban zárt kapuk mögött edzettek a brazilok, állítólag csak 200 vuvuzelás fekát engedtek be, akik végig ezzel a szarral üldözték a játékosokat, hogy szokják.

Kulcsmomentum? Fabiano lőjön gólt. Régen nem talált a hálóba (utoljára szeptemberben Argentína ellen), ezt jó lenne a komolyabb ellenfelek előtt megtörni. Ő maga is tudja ezt, ezért hozott egy DVD-t a válogatottban lőtt góljaival (25 darab, 38 meccsen), ezt nézegeti. Tényleg.

Veszély (nem csak itt, az egész vébére): Pelé szerint a brazilok megnyerik a hatodik vébé címüket. Pelé még sosem tippelt jól.

Kellemetlen: 3 fok lesz kb a meccsen. Ami nem jó hír a braziloknak, akik azért egy csöppet melegebb klímához vannak szokva. Idén Kazahsztánban vagy hol, meghalt egy brazil játékos, mert hidegallergiája volt. Nem vicc, ez is igaz.

Előfordulhat: Észak-Korea papíron és a valóságban is nagyon gyenge csapat benyomását kelti. Robinho mindenképpen szeretne majd úgy gólt lőni, hogy hetet kicselez, utána a kapust oda-vissza elfekteti, majd a felső kapufára emeli és onnan ollózza be. A végén pedig 1-0-ra nyernek a koreaiak.

A fogadóirodák egyébként 34-es oddsszal adják a koreai győzelmet. A brazilt 1.11-el.

Tippem: 4 gólos brazil győzelem.

7 komment

Sajnos a fél napomat detoxikálással töltöttem, a másik felét az ügyeleten, a harmadik felét pedig tanulással és meccsnézéssel. Így ismét nem csináltam meg a csapatelemzős posztot, amit ígérgetek egy hete. De még van két nap a brazil kezdőrúgásig, nem kell aggódni!

Mi volt ma a méhkaptárakban?

Algéria - Szlovénia 0-1

Sokat kellett gondolkodnom, hogy melyik piroslapot osztották ezen a meccsen (kezezős, lerántós, miegymásos), aztán rájöttem, hogy lényegtelen is. Megint egy részeg kapus döntötte el a mérkőzés végeredményét. Én elhiszem, hogy ez a labda így meg úgy megy, de attól még nem kell mellé nyúlni...

Szerbia - Ghána 0-1

Na, itt is piroslapos móka volt. Aztán kétszer elaludtam, és a végén egy tizenegyes. Istenem, lassan elérjük a meccsenkénti 0.6-os gólátlagot. Csodálatos a vébé. 

Németország - Ausztrália 4-0

Na végre! Szerencsére megérte estig várni. Egy futballozó csapatot is láthattunk, a vébén először. Szegény ausztrálok kaphattak volna nyolcat is, ha kicsit nagyobb szerencséje van a németeknek. Hatalmas különbség volt a két csapat között. A mexikói bírónak a végén még humorizálnia is volt kedve, amikor Cacaunak sárgát adott, mert az átugrott egy lábat. A németek ilyen játékkal simán verik Szerbiát is. Ghána ellen lesz a csoportelsőségről döntő meccs.

 

És akkor új állandó rovat: Az Orákulum megmondja!

Hollandia - Dánia 3-1

Japán - Kamerun 0-1

Olaszország - Paraguay 0-0

Az Orákulum szólt.

4 komment

Dél-Afrika - Mexikó 1-1

Apám. Amelyik országnak a vuvuzela a nemzeti hangszere, az nem érdemel 1 pontnál többet EGYETLEN meccsen sem. Még jó, hogy Mexikó jobb volt náluk, mivel kedves dél-amerikai szomszédaink, akik valójában közép-amerikaiak. De sajnos CsabaLala kibaszott nagy gólt rúgott.

Uruguay - Franciaország 0-0

Szurkolhattunk a másik kedves szomszédnak a csaló franciák, és vele együtt a világ legantipatikusabb edzője ellen, de sajnos a teljesen jogos kiállítás megpecsételte az uruk sorsát. Szerencsére még így sem tudott gólt lőni a domenech által irányított csürhe.

Argentína - Nigéria 1-0

Maradona a leggyengébb láncszem. Zanetti és Cambiasso. Csak ennyit mondok. Sebaj, mi úgysem nekik szurkolunk.

Normális Korea - Görögország 2-0

Minden olyan meccset örömmel nézek, ahol az Európa Bajnokság antifocigyőztese gólokat szop és egyet sem lő. A körülmények nem is érdekelnek. Soha nem fogom elfelejteni, hogy úgy nyertek ebét, hogy egy kurva meccsen sem tudtak focit bemutatni, és hogy életemben egyszer szurkoltam a cseheknek, de a görögök lebénították Nedved (a félisten) lábát, aztán találtak egy gólt. A Figo fémjelezte ótvar portugálok elleni döntő már csak hab volt a tortán, azt már leszartam. Remélem, örökké csak kikapnak.

Anglia - USA 1-1

A faszkalapjai. Ennyi idő alatt még tésztán élve is kinőhetne EGYETLEN rohadt kapus, aki nem paskol minden szart a kapuba. Szurkoljunk nekik! Hátha mindet bemutatják: 

4 komment

Hogy a bánatba akarnak vébét nyerni, ha Pelé is jobb kapus lenne a mostani fószernél???

Szólj hozzá!

Örökmérleg

2010.06.11. 12:14 DartagnanX

Csoportellenfeleink közül Elefántcsontparttal és Észak-Koreával még soha nem játszott a brazil csapat.

Portugália ellen természetesen biztató a mérleg: 12 győzelem mellé csak 4 vereség és 2 döntetlen került. A gólarány 36:15!

 

Szólj hozzá!

Best of Brazil

2010.06.11. 10:44 DartagnanX

 

Szólj hozzá!

Bennem már akkor felmerült a kérdés, amikor kiderült, hogy Dél-Afrika ad otthont a világbajnokságnak:
vajon tényleg ez a legjobb helyszín erre?
 

A négy riporter járda mellett parkoló autóját szerdán vették körbe fegyveres férfiak Johannesburgban, és arra kényszerítették a benn ülőket, hogy adják át egyikük 1200 euró értékű fényképezőgépét.


 ...aznap még egy kínai sajtómunkást is kifosztottak.


Egy portugál fotoriportert pisztollyal csaknem fél órán át ágyában tartott két férfi, s közben 35 ezer dollár értékben loptak el tőle műszaki felszerelést. Egy másik portugál és egy spanyol kollégáját álmában fosztották ki ugyanabban a hotelben.

 

És még nem érkezett meg a több százezer futballszurkoló, köztük fiatalok, idősek, családok. És akár a huligánok, akik ötven sör után nagyon bátrak.

További érdekességek:

A Magyar Külügyminisztérium tanácsai az ide utazóknak:

 


A bűncselekmények számának növekedési ütemét, az erőszak mértékét illetően egyre rosszabbodik a helyzet az országban.

 


Ez mondjuk nyilván változott, hiszen csomó katona és rendfenntartó lófrál a szurkolók által majd látogatott helyeken. De ahogy az újságírókat, így őket sem lehet mindenhol megvédeni.

Mi a helyzet a prostitúcióval? Az általában sláger egy-egy vébé alatt.


Az ország vezető helyet foglal el az AIDS fertőzött országok listáján. Egyre súlyosabb a helyzet, a felnőtt lakosság 20%-a fertőzött.

 

A Control Risks Group osztályozza a városokat, azok veszélyessége alapján. Johannesburg hatos, azaz "no-go".


A "no-go" városnak minősített Johannesburg mellé lassan Fokváros is felzárkózik a mind gyakoribbá váló utcai robbantások és fegyveres gépkocsi-eltérítések révén.

A leggyakoribb bűnesetek:

A betöréses lopás, a fegyveres feltartóztatás, a személyes értékek, főként a gépkocsi megszerzését célzó rablás, a nemi erőszak stb. a helyi média híradásai szerint a kifejezetten veszélyesnek minősülő Johannesburg egyes frekventált területein és pontjain mindennapos eseményeknek mondhatók.

 

Természetesen ezek 2006-os adatok. Azóta gondolom rend van, tisztaság. Nem rabolnak ki újságírókat az örzött szállodai szobájukban fegyverekkel, és az utcán sem állják körbe fényes nappal fegyverekkel az autójukat.

Tehát nézzük, hogy mi van manapság:

A helyszíneken összesen közel 40 helikopter teljesít szolgálatot, 10 vízágyú áll készenlétben, az autópályák biztosítására pedig 100 autó áll rendelkezésre, s 41 ezer rendőr dolgozik folyamatosan.

Ezek mellett 100 ezer tartalékos rendőrre számíthatnak a szervezők, s a pénteken kezdődő világbajnokságon részt vevő országok szintén küldtek rendfenntartó egységeket Dél-Afrikába.

 

Akkor most foci vébé lesz, vagy háború? Jó dolog az, hogy az odautazókban nem csak a fociláz, hanem a félelem is dolgozik?

Nem ugyanaz fociünnepelni néhány rendőr társaságában, mint gépfegyveres rendfenntartók társaságában.

Vasárnap, a Johannesburg közelében lévő Makhulong Stadionban a Nigéria-Koreai NDK felkészülési mérkőzés alatt pánik tört ki. A találkozó megkezdése után a rendőrség bezáratta a kapukat, a kinnrekedt több ezer szurkoló azonban be akarta azokat törni, ekkor alakult ki a tumultus, amelyben többen is a földre kerültek.

Az mr1 híradásában nem ejtenek szót arról, hogy egy koreai szurkoló életét veszítette az "incidensben". Persze ez nem egy vébé helyszín volt, csak egy közeli 12 ezres stadion. Mégis érdekes, hogy képtelenek voltak kezelni az agresszív, ittas szurkolók tömegét.

És ismét egy kis visszatekintés (2007):

Burgstaller pénteken érkezett Durbanbe, bejelentkezett egy szállodába, majd azonnal golfozni indult. Néhány órával később a hotel biztonsági személyzete holtan talált rá a biztonsági kerítéssel körbevett pályán, ahol mellbe lőtték és zsebeit kifosztották, mobilját ellopták.

Durbanben több mint 3 ezer sportvezető, -tisztségviselő vett részt a 2010-es dél-afrikai foci vb selejtezőjének sorsolásán.

Burgstaller halála kapcsán a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke, Joseph Blatter azt mondta, az osztrák turistaként érkezett az országba, és nem a hivatalos küldöttség tagjaként. Blatter egyébként éppen a sorsolás előtt jelentette ki, hogy a VB-n nem lesz probléma a biztonsággal.

 

Már ekkor kissé felháborított Blatter cinizmusa.

Források: www.utazona.hu, fn.hu, hirtv.hu

11 komment

Pénteken elkezdődik a vébé, és bár aznap csak a végső győzelemre esélytelen csapatok szaladgálnak és labdázgatnak a gyepen, mi mégis elkezdjük saját csapatunk felállását boncolgatni.

De sajnos nem most, mert iszonyat sok munkám van, és a főnök szétvágja a fejemet baltával, ha azt látja, hogy brazilblogot írok munkaidőben.

Hétvégén egy gigantikus elemzésféle jön a vébén várható játékról.

 

Szólj hozzá!

A valódi kezdőrúgásig már csak néhányat kell aludni, addig szórakoztassátok magatokat a Tanzániának rúgott öt góllal.

A mérkőzés 5 gólján Robinho, Ramires és Kaka osztoztak. Egyetlen sárga esett. Na, ki kapta? Hatalmas meglepetésre Felipe Melo! Aggasztó, hogy Tanzánia elég sokat lőhetett kapura, konkrétan többet, mint Brazília (viszont biztató, hogy ezzel szart sem értek). A labdabírtoklás 60-40 arányban a mi javunkra dőlt el.

A kapuban Gomes állt, Julio Cesar a kezdésre remélhetőleg felépül. Szinte biztos.

Az összefoglaló alapján mindenestre bátran állíthatjuk, hogy Tanzánia nem túl erős csapat. Ahhoz képest viszont sok volt a hiba brazil oldalon (ezek nagy része nem látszik az összefoglalóban, de tény, hogy normálisabb csapatok büntettek volna). A tanzán kapus helyett nyugodtan beállhatott volna egy madárijesztő is, az se szopott volna be többet. És ez sajnos a brazilok számára kínos. Az utolsó gólt még Fülöp is megirigyelhette volna.

Tehát hiába a sok gól, ez a játék kevés lesz az elefántok és Krisztiék ellen.

7 komment

OF KAMIKAZE!

Kéztörés, öngól.

Még jó, hogy mi a barátságos zimbabwei srácokkal játszottunk, a japók pedig megsemmisítették csoportunk második legerősebb csapatának legjobb játékosát.

 

9 komment

Brazil Nude Babe

2010.06.04. 13:00 DartagnanX

2 komment

Margóra

2010.06.03. 17:45 DartagnanX

A csatár Kim Mjong Von-t harmadik számú kapusnak nevezte az észak-koreai szövetség a Dél-afrikai vb-re, így 20 helyett 21 mezőnyjátékosuk lett volna.

Ez viszont szabálytalan, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség hivatalos közleményében meg is tiltotta, hogy a mezőnyben játsszon.

A koreaiak ezzel egy tartalékkapust és egy mezőnyjátékost elvesztettek, hacsak az Amrokgang nevű klub támadója nem rejtett kapustehetség. A 23-as játékoskereten módosítani már csak orvosi papírral igazolt súlyos sérülés esetén lehet.

Szegény srác.

9 komment

Bizony, nemcsak a Bajszos Magyar Ember képes hurkazsírral gargalizálni! Sőt, Maradona sem az egyetlen, aki egy ültő helyében meg tud enni egy egész óvodás csoportot.

Ennek örömére most megismerkedünk a brazilok egyik nemzeti eledelével, a FEIJOADA-val. Gyűjtsetek össze kb 15 embert, mert nagy tételben fogunk főzni. Az itt következő étel nem a sima feijoada, hanem a feijoada completa. Szerintem azért completa, mert nem marad ki belőle semmi. Érdemes szó szerint érteni. Nem marad ki _semmi_.

Tehát a hozzávalók:

  • 5 kg fekete bab
  • 1,5 kg szalonna
  • 1,5 kg sertéscsülök (ezt nem tudtam pontosan lefordítani, csak tipp, ártani nem árthat - van rá esély, hogy FAROK)
  • 1,5 kg darált marhahús
  • 2,5 kg füstölt karaj
  • 2 kg füstölt borda
  • 2 kg félig füstölt kolbász
  • 1,4 kg sertéshúsból készült kolbász (az itt szereplő három kolbásznak semmi köze a magyar kolbászhoz, tehát portugál nevükön: lingüica, paio, lingüica calabresa)
  • 0,8 kg sima kolbász
  • 2 kg disznóhús
  • 2 fej fokhagyma
  • 1 kg vöröshagyma
  • 1 piros erős paprika
  • 3 dózis rum (kinek milyen dózis tetszik)
  • 1 csokor petrezselyem
  • 1 csokor zöldhagyma
  • 3csilipaprika
  • 5 babérlevél
  • 20 szegfűszeg
  • 2 perzsa narancs 

És az elkészítés! Nagyon röviden írom le, mert szerintem senki sem fogja megcsinálni és nem tudok portugálul különösebben jól, a gugli pedig annyira nem jó barátom, hogy érthetővé tegye. Egyébként ha a brazilok döntőt játszanak, akkor megcsinálom és leírom, hogyan készült. 10 szerencsés nyertes pedig eljöhet hozzám megzabálni.

 

  1. Főzni húst. 2 nappal korábban.
  2. Tenni bele jégszekrénybe.
  3. Lehült léről leszedni a zsírt. Eltenni jól.
  4. Babot főzni. Kuktában. Forrás után 15 percig csak.
  5. Az elkészítés napján ropogósra pirítjuk a szalonnát.
  6. Összeturmixoljuk a fokhagymát, 2 vöröshagymát, a fehér rumot a paprikák egy részét és 2 leveseskanál sót.
  7. Apróra vágjuk a maradék paprikát és hozzáadjuk a szalonnát.
  8. Ezután összedobálunk mindent egy lábosba és néhány perc pihenő után SAUTÉING (bár tudnám mi a franc ez)
  9. Nekilátunk a babot ízesítésének
  10. Narancscsíkokat (gerezdeket) dobunk a babba.
  11. A szegfüszegeket belenyomkodjuk egy egész hagymába és ezt is a babba tesszük.
  12. Itt jön egy nagyon bonyolult művelet, nem is értem. Valahol itt derül ki, hogy mit csinálunk a húsfőzésből megmaradt zsírral meg ilyesmi. A lényeg, hogy a bab és a hús külön készül.
  13. Hozzáadjuk a vágott húst, és forraljuk
  14. Kevergetni kell, a lábos alján is, hogy ne ragadjon le.
  15. Forralgatjuk, sóval és borssal ízesítjük ha még kell.
  16. Tálaláskor kivesszük a szegfűszeges hagymabombát és a narancsdarabokat. Tálalásnál, távolítsa el a narancssárga és a hagymát a szegfűszeggel
  17. Kísérőnek valami irgalmatlan mennyiségű lisztet akarnak megpiríttatni velünk vajban, meg karfiolt és narancsot. Rémesen hangzik, le sem írom.

És már kész is az igazi brazil örömünnephez való étel.

Tehát a végeredmény:

És nem utolsósorban:

7 komment

Julio Cesart a 26. percben kellett lecserélni Gomesre, két hatalmas védés után a mellkasára mutogatva kért cserét.

Ne aggódjatok.

1. Nem történt károsodás!

2. Gomes is világklasszis. Mint minden brazil.

 

2 komment

süti beállítások módosítása