Bennem már akkor felmerült a kérdés, amikor kiderült, hogy Dél-Afrika ad otthont a világbajnokságnak:
vajon tényleg ez a legjobb helyszín erre?
 

A négy riporter járda mellett parkoló autóját szerdán vették körbe fegyveres férfiak Johannesburgban, és arra kényszerítették a benn ülőket, hogy adják át egyikük 1200 euró értékű fényképezőgépét.


 ...aznap még egy kínai sajtómunkást is kifosztottak.


Egy portugál fotoriportert pisztollyal csaknem fél órán át ágyában tartott két férfi, s közben 35 ezer dollár értékben loptak el tőle műszaki felszerelést. Egy másik portugál és egy spanyol kollégáját álmában fosztották ki ugyanabban a hotelben.

 

És még nem érkezett meg a több százezer futballszurkoló, köztük fiatalok, idősek, családok. És akár a huligánok, akik ötven sör után nagyon bátrak.

További érdekességek:

A Magyar Külügyminisztérium tanácsai az ide utazóknak:

 


A bűncselekmények számának növekedési ütemét, az erőszak mértékét illetően egyre rosszabbodik a helyzet az országban.

 


Ez mondjuk nyilván változott, hiszen csomó katona és rendfenntartó lófrál a szurkolók által majd látogatott helyeken. De ahogy az újságírókat, így őket sem lehet mindenhol megvédeni.

Mi a helyzet a prostitúcióval? Az általában sláger egy-egy vébé alatt.


Az ország vezető helyet foglal el az AIDS fertőzött országok listáján. Egyre súlyosabb a helyzet, a felnőtt lakosság 20%-a fertőzött.

 

A Control Risks Group osztályozza a városokat, azok veszélyessége alapján. Johannesburg hatos, azaz "no-go".


A "no-go" városnak minősített Johannesburg mellé lassan Fokváros is felzárkózik a mind gyakoribbá váló utcai robbantások és fegyveres gépkocsi-eltérítések révén.

A leggyakoribb bűnesetek:

A betöréses lopás, a fegyveres feltartóztatás, a személyes értékek, főként a gépkocsi megszerzését célzó rablás, a nemi erőszak stb. a helyi média híradásai szerint a kifejezetten veszélyesnek minősülő Johannesburg egyes frekventált területein és pontjain mindennapos eseményeknek mondhatók.

 

Természetesen ezek 2006-os adatok. Azóta gondolom rend van, tisztaság. Nem rabolnak ki újságírókat az örzött szállodai szobájukban fegyverekkel, és az utcán sem állják körbe fényes nappal fegyverekkel az autójukat.

Tehát nézzük, hogy mi van manapság:

A helyszíneken összesen közel 40 helikopter teljesít szolgálatot, 10 vízágyú áll készenlétben, az autópályák biztosítására pedig 100 autó áll rendelkezésre, s 41 ezer rendőr dolgozik folyamatosan.

Ezek mellett 100 ezer tartalékos rendőrre számíthatnak a szervezők, s a pénteken kezdődő világbajnokságon részt vevő országok szintén küldtek rendfenntartó egységeket Dél-Afrikába.

 

Akkor most foci vébé lesz, vagy háború? Jó dolog az, hogy az odautazókban nem csak a fociláz, hanem a félelem is dolgozik?

Nem ugyanaz fociünnepelni néhány rendőr társaságában, mint gépfegyveres rendfenntartók társaságában.

Vasárnap, a Johannesburg közelében lévő Makhulong Stadionban a Nigéria-Koreai NDK felkészülési mérkőzés alatt pánik tört ki. A találkozó megkezdése után a rendőrség bezáratta a kapukat, a kinnrekedt több ezer szurkoló azonban be akarta azokat törni, ekkor alakult ki a tumultus, amelyben többen is a földre kerültek.

Az mr1 híradásában nem ejtenek szót arról, hogy egy koreai szurkoló életét veszítette az "incidensben". Persze ez nem egy vébé helyszín volt, csak egy közeli 12 ezres stadion. Mégis érdekes, hogy képtelenek voltak kezelni az agresszív, ittas szurkolók tömegét.

És ismét egy kis visszatekintés (2007):

Burgstaller pénteken érkezett Durbanbe, bejelentkezett egy szállodába, majd azonnal golfozni indult. Néhány órával később a hotel biztonsági személyzete holtan talált rá a biztonsági kerítéssel körbevett pályán, ahol mellbe lőtték és zsebeit kifosztották, mobilját ellopták.

Durbanben több mint 3 ezer sportvezető, -tisztségviselő vett részt a 2010-es dél-afrikai foci vb selejtezőjének sorsolásán.

Burgstaller halála kapcsán a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke, Joseph Blatter azt mondta, az osztrák turistaként érkezett az országba, és nem a hivatalos küldöttség tagjaként. Blatter egyébként éppen a sorsolás előtt jelentette ki, hogy a VB-n nem lesz probléma a biztonsággal.

 

Már ekkor kissé felháborított Blatter cinizmusa.

Források: www.utazona.hu, fn.hu, hirtv.hu

11 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://canarinho.blog.hu/api/trackback/id/tr972071667

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ashita 2010.06.10. 15:40:32

Foreman vs. Ali, Zaire, 1974.

Az ország alkalmatlan volt a külföldiek biztonságos elhelyezésére. A diktátor egy stadionba gyűjtötte az szervezett bűnözés ismert arcait. Véletlenszerűen kivégeztetett közülük jónéhányat, kilátásba helyezve, hogy még csúnyább dolgok történnek a többiekkel, ha probléma lesz....

farkamatvakarva 2010.06.10. 16:24:20

lesznek itt cifrább dolgok is
atomot annak az országnak! mióta elvették a fehérektől a hatalmat, azóta nincs arrafelé rend

mojoking77 2010.06.10. 17:28:00

Szornyu......
Biztos valami fele szuper lenyek lehetnek az ott lakok, hogy tudnak elni valahogy ebben a foldi pokolban.....
Az ostoba ujsagiroknak meg persze nem eleg 80x elmondani, hogy nem megyunk be a belvarosba, de ha mar bementunk, nem mutogatjuk a cca. 20 000 Euros kamerankat, ugye?

tlvajferi 2010.06.10. 19:14:49

lehet ünnepelni:
sikerült felszámolni azt a csúnya, rossz, maradi, rasszista, antiszemita apartheidet
:-)

hallott valaki arról, hogy a világsajtóban arról írnának-sírnának, hogy azóta fehéreket gyilkolnak, erőszakolnak???

norbi2k 2010.06.10. 20:14:50

@mojoking77: Nem erről van szó, hanem arról hogy mennyire normális egy ilyen országban vébét rendezni, ennyi erővel bagdadban is lehetne a foci vébé, csak el kell mondani az ujságiroknak hogy ne menjenek a zöld zónán kivülre...

DartagnanX 2010.06.10. 20:21:53

@mojoking77: Ja, hát az újságírók kurva anyját, hogy van mit ellopni tőlük! Még szerencse, hogy egyik sem volt nő, mert két mell arrafelé szintén csábító.
Remélem, azért érzed, hogy itt másról van szó.

Most jó ez Dél-Afrikának, hogy ugyanazok a gépfegyveres banditák, akik eddig szakadt házikók között terrorizáltak mindenkit, most a vébé után lepusztuló stadionok körül fognak szaladgálni?

Ez nyilván szubjektív, de én nem hiszek benne, hogy egy ilyen esemény megrendezése az ottani problémákat bármilyen szinten orvosolná. Ahogy vége lesz, a világ elfordul, és minden megy tovább, ahogy eddig volt.

HgGina 2010.06.11. 00:03:38

szeretném megérni, amikor kiválthatok végre egy vadászati engedélyt fekete noplizek kilövésére Johannesburgban.
Uzival.

Woland 2010.06.11. 03:27:24

@DartagnanX:

Gratula, sikerult neo-naci magnest csinalni a brazil szurkoloi blogbol. :) Ez azert teljesitmeny. Bar vegulis Dr. Mengele is ott talalt boldogsagot es nyugalmat.
(Persze nyilvan nem az volt a celod hogy a szelsojobbot idevonzad, bar sok koze nincs Braziliahoz a cikknek.)

Szerintem teljesen felesleges azon karogni, hogy hol van a VB, mert ott van ahol. Minden odautazo tudja, hogy mire szamithat. Vagy legalabbis tudnia kellene (sajtosoknak foleg).
Szemely szerint sosem jartam a DAK-ban, de tucatnyi szoke, kekszemu, hofeher ismerosom toltott ott egy-ket heteket - es nem elkeritett luxusszallodakban laktak, hanem szallokban. Egyikuket sem erte semmifele incidens hala istennek, meg foleg a jozan eszuknek.

2008-ban atlagban havonta tobb mint 200.000 Afrikan kivuli turista latogatott Del-Afrikaba. (Az Afrikan belulrol erkezo turizmust is beleszamitva 800.000 feletti a szam.)

Balhek biztos lesznek, de remelem es bizom benne, hogy tragedia nem tortenik.

(Mondjuk attol borsodzik a hatam, hogy az Al-Kaida bevaltja a fenyegeteset es felrobbant ott valamit a VB alatt...)

DartagnanX 2010.06.11. 10:38:12

@Woland: Nem csak a brazilokról, hanem szimplán a vébéről szóló írások is születnek itt.
Dél-Afrikában már akkor koncentrációs táborok voltak, amikor a nácik még ki sem találták, hogy ők egyszer nácik lesznek.

Teljesen érdektelen, hogy feketék vagy fehérek bűnöznek az országban. A bűn az akkor is bűn, ha ufonauták követik el.

Hogy más fejében a kettő összekapcsolódik, azt nem hiszem, hogy ez - az egyébként sok egyéb statisztikát kihagyó - írás váltotta ki. Én le sem írtam, hogy fekete vagy fehér.

Alexi Borzovan 2010.06.14. 17:30:23

@DartagnanX:
Teljesen igazad van. Amúgy Mandela halálbrigádjai '94 óta tartják rettegésben ezt az országot. És ennek még Nobel-békedíjat is képesek voltak adni... Respekt - egy nagy szart!

De azt se felejtsük el, hogy Rio de Janeiro és Sao Paulo sem éppen egy svájci hegyivároska biztonságával vetekszenek. Remélem, 4 év múlva a VB-rendező brazilok is nagyon odafigyelnek ezekre a dolgokra...