Ezért a sok suttyó elefántcsontparti kétpercenként letalpal egy brazilt.

Rém paraszt csapat. A bíró pedig hagyja ezeket a durvaságokat. Szép tőle. És szinte látom már magam előtt, hogy Felipe Melot fogja kiállítani, amikor nekilát törleszteni.

Update 1.: Kaká kapott egy sárgát mert Yaya Touré megtámadta. 1 perccel később Luis Fabiano agyonrúgott teste fölött tartanak törzsi gyűlést az elefántcsontpartiak. Nahát, a bíró adott egy sárgát.

Update 2.: Na, a bíró elintézte. Tömegverekedés. Gratulálok. Lefogadom, hogy kiállít most valakit. Kakának futott az egyik nagyon buta idióta, majd összeesett, mintha Kaká leütötte volna. Ritka gusztustalan csapat. ÉS KIÁLLÍTJA KAKÁT!!  BOTRÁNY!

Emberhátrányban a csapat. 89. perc.

Szépen nyugodtan játszanak még most is a fiúk. 92. perc kezdődik. Julio Cesar nagy védése. Az elefántcsontpartiak támadnak folyamatosan.

Robinhot lehozza Dunga, nehogy a 94. percben rúgja valaki szájon.

Lefújja ez a gyökér. Francia volt a bíró, többet nem is érdemes mondani róla. Repülhet haza a válogatottjával együtt. És bízom benne, hogy ez a végtelenül antipatikus elefántcsontparti csapat Észak-Koreától is kikap majd.

17 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://canarinho.blog.hu/api/trackback/id/tr252096636

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Clapton 2010.06.20. 22:30:00

Egyetértek. :) Franciák, Elefánttalpúak haza. Valahogy sose birtam a francia válogatottat. Az ő napjuk már leáldozott.

garizim 2010.06.20. 22:32:09

Elefántcsonpart francia gyarmat volt, franciául beszélnek. Szerintem nics több hozzátennivaló...
Jövő pénteken: hajrá Korea!

K3CS0 2010.06.20. 22:43:38

Kicsit besokalltam ezen a meccsen. Hát mi volt ez a csigazabáló szégyen ?
Aztán még a kivetítő előtt a pirosnál elkezdek hörögni és leugat valami talpdrukker, h teljesen jogos volt... Mi jogos ???
A bíráskodás szégyene legfőképp és a 3 gólos hátrányban való embertördelésről már ne is beszéljünk...

garizim 2010.06.20. 23:00:00

@K3CS0: alapszinten egyetértenék, csak attól félek, ha a luzitánok nem nyernek, akkor az elefántok esetleg tovább jutnak. Úgyhogy nem tudom...

garizim 2010.06.20. 23:00:31

Bocs, rossz helyre ment a válasz.

mistinguett · http://mistinguett.blog.hu 2010.06.21. 00:38:23

Hé, azért azt ne tessenek mán elfeledni, hogy a francia bíró olyan kurvára nagyon támogatta az elefántokat, hogy két kezezés után engedte el a második brazil gólt. (Tudom, ez náluk népszokás, de azért na.)

garizim 2010.06.21. 00:57:13

@mistinguett: ...és utána engedte szétrugatni a brazilokat, továbbá indokolatlanul kiállította Kakát. Ez a bíró vagy hülye, vagy részrehajló.

DartagnanX 2010.06.21. 09:51:12

@mistinguett: Inkább legyen 2-1 a vége, de ne állítson ki jogtalanul játékost és engedje, hogy Elano lábát letépjék (többek között).

mistinguett · http://mistinguett.blog.hu 2010.06.21. 10:24:32

@garizim: Szerintem hülye. LF kezezése után még mutatta is a kamera, ahogy a bíró vigyorogva kérdez tőle valamit, miközben kocognak a kezdőkör felé, ő meg szabadkozik. Vajon mit kérdezett? Ez egy sült idióta, reméljük, nem vezet több meccset, de én nem hinném, hogy van összeesküvés a dolog mögött.

mistinguett · http://mistinguett.blog.hu 2010.06.21. 10:25:18

@DartagnanX: Igen, jogos, én nem azt mondom, hogy jó volt a bíró, csak azt, hogy szimplán idióta, nem gonosz.

DartagnanX 2010.06.21. 10:44:18

@mistinguett: Ez is egy opció. Végülis annak tűnt.
Próbált fantasztius színpadias előadásokkal tekintélyt kivívni. Hát, nem sikerült.

DartagnanX 2010.06.21. 10:45:35

@mistinguett: Az tényleg komoly jelenet volt. El sem tudom képzelni, hogy miről beszéltek. Azaz el tudom, de az ijesztő, ha ez történt:
- Háhh, szép gól volt, kicsit úgy tűnt, mintha kézzel vetted volna le.
- Ááááá! Dehogy, mell volt az spori.
- Persze, de úgy tűnt, inkább továbbengedtem.
- Nagyon helyesen tette spori, abszolút nem volt kéz!

mistinguett · http://mistinguett.blog.hu 2010.06.21. 10:46:00

@DartagnanX: Lehet, őt is Domenech készítette fel. :)

mistinguett · http://mistinguett.blog.hu 2010.06.21. 10:49:21

@DartagnanX: Szerintem a bíró az első kezezést nem látta, a másodiknál meg nem volt benne biztos, hogy mellel vagy kézzel vette-e le a labdát LF. Az elefántok nem reklamáltak, a partjelző nem integetett, továbbengedte.

garizim 2010.06.21. 16:04:36

Most már biztos, hogy az elefántok kiestek. Nem létezik, hogy ez a csapat 7 gólt lőjön Koreának.

mistinguett · http://mistinguett.blog.hu 2010.06.21. 22:54:54

@garizim: Nana, és ha Brazília lő hetet Portugáliának? :)