Elkezdődött a második félidő.

Az elsőben 48-52% volt a labdabirtoklás a brazilok javára. A kapuralövések számában 2-3, kapu mellé pedig 1-4 arányban vezet Brazília.

Brazília egy fáról kapta a nevét.

A japán bíró remekül vett észre egy kamuesést, amit sárgával jutalmazott. Van Der Wiel bánkódhat.

Brazíliában, egy jó étteremben akár 10 dollárból is megvacsorázhatunk ketten.

Veszélyes játékot játszanak a hollandok. Kitámadásaikat egyelőre leszerelik a brazilok, az ellentámadásoknál pedig csak egy-egy csel vagy passz hibádzik, hogy gyorsan a holland kapu elé érjenek Kakáék. Robbent semmisíti meg Bastos. Ez kicsit problémás, mert neki volt már sárgája. Dunga szerintem perceken belül lecseréli Bastost.

Egyenlítettek a hollandok.

Lényegében öngól. Felipe Melo fejelte el a beadást a kijövő kapus elől. A megcsúsztatott labda pedig a kapuban kötött ki.

Fellelkesültek a hollandok. Ez nem jó.

A visszajátszás alapján nem csak Melo a hibás, hanem Julio Cesar is, aki nem találta el a labdát.

Most úgy érzem, hogy nagy bajban a csapat. A hollandoknál a labda és a lélektani előny is.

Brazília gazdasága a világon az 5. legnagyobb.

 

60. perc. A brazilok magabiztossága kicsit széthullani látszik. Szerencse, hogy Robbenből csak egy van.

Ahogy az várható volt Bastos helyett jön be Gilberto Melo. Bastos a sárgája és az utána elkövetett durva szabálytalansága után nem maradhatott fent.

Sneijder Lucio kezére lőtte a labdát a 16-oson belül. Véleményes.

A gól óta egyértelmű a holland fölény.

De Jong sárgát kapott,  nem játszhat a következő vébé első meccsén.

65. perc. Kaká lőtt a 16-os vonaláról mellé. Pedig rá is készülhetett.

Egy friss felmérés szerint a Brazíliát meglátogató turisták 96%-a azt mondja, hogy vissza fog térni!

Sorozatban jönnek a holland szögletek. Nagy a nyomás.

Nagy a baj. Vezet Hollandia.

Nem látom a csapaton azt a lelkierőt, ami ebből kihúzná őket. Teljesen összezuhantak. Tudnám, hogy az egyenlítő gól hogyan foghatta meg _ennyire_ a csapatot.

22 perc van a rendes játékidőből.

Brazíliában az éves középhőmérséklet 27 Celsius.

A hollandok gyorsan tudnak a brazil kapu elé érni. Ha nem lesz egyenlítés mihamarabb, akkor könnyen lehet ebből egy harmadik bekapott gól is.

Kakát lökték el két kézzel a 16-oson belül. Véleményes.

Felipe Melo teljesen jogosan kapott piros lapot.

A brazilok csak csodával juthatnak tovább. Érdekes, hogy a kollégáknak megjegyeztem a meccs elején félelmemet Meloval kapcsolatban. Mondván, félek tőle, hogy pirosat fog kapni.

Sajnos úgy látszik, csak azt nem találtam el, hogy ki fog továbbjutni.

Teljesen szétzuhantak a brazilok. Rinyálnak, faszfejek. Borzalmas.

Hollandia letámad, nagyon jól csinálják.

13 perc a végéig.

Csatárcsere. Nilmar jön Luis Fabiano helyett.

Azért nehéz feldolgozni, hogy Melo fejel egy öngólt, aztán kiállíttatja magát. Nem normális basszameg.

 

Még hat percig tart a brazilok vébéje.

Csatárcsere a hollandoknál is. Huntelaar érkezik.

Fogyatékos ez a bíró. Nem voltak úgy nagyon rossz ítéletei, de rémes, ahogy vezeti a meccset. Idegesítő.

Van Bommel állítja meg Luciot egy kiváló támadás közepén. Akkora sárgalap volt, mint ide Reykjavik. De a bíró nem adott ilyesmit. 5 méterrel hátrébbről lőhetik a szabadrúgást.

Bele a sorfalba.

3 perc hosszabbítás.

Hihetetlen. 3 holland vitte Julio Cesarra a labdát, de elbohóckodták. Én azt hittem, hogy lefújta már a bíró, annyira bohózatba illő volt.

Felipe Melo elintézte a brazilokat.

Vége a vébének.

Ez a holland csapat nem látszott egyáltalán bivalyerősnek. De a brazil mégannyira sem. Hatalmas csalódás. Szerintem Melo elveszítette az állampolgárságát ma délután fél hat körül.

20 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://canarinho.blog.hu/api/trackback/id/tr812125632

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pereszke 2010.07.02. 17:52:19

Lehet hazamenni szambazni :)

Teuton01 2010.07.02. 20:11:06

Undorító volt az amilyen sportszerűtlenül viselkedtetek. Visszataszító, takarodjatok haza.

bubbly 2010.07.02. 20:24:37

remélem nem szűnik meg a blog hanem az lesz vele mint az angol bloggal...
azért köszönöm h rendszeresen írtál.:)

keeroy · http://music.blog.hu 2010.07.02. 20:25:53

"Érdekes, hogy a kollégáknak megjegyeztem a meccs elején félelmemet Meloval kapcsolatban. Mondván, félek tőle, hogy pirosat fog kapni."

Ehhez azért nem kellett nagy jóstehetség. Egyáltalán volt a VB-n olyan meccs, ahol Melo nem rúgott le valakit teljesen indokolatlanul? A másik amit nem értek, hogy Dunganak ez nem tűnt fel? Egy korábbi meccsen a sárgája után rögtön le is hozta. Az volt a jó döntés.

DartagnanX 2010.07.02. 20:32:02

@bubbly: Köszönöm szépen. Megfontolom a dolgot, de szerintem a brazilok huszadannyi embert sem érdekelnek, mint az angolok. Pláne, hogy nem is készülnek majd az EB-re, csak a Coppa Americára.

@keeroy: A vébén eddig nem volt annyira durva Melo (magához képest). Dunga arra nem számíthatott, hogy _egyből_ pirosat szed össze az elmebeteg. Viszont volt a helyére nyugodt és legalább olyan jó játékos is, ez a kínos.

Weidmüller 2010.07.02. 21:00:21

Bár azt sajnálom ,hogy a nagy német válogatottal nem játszotok,mert nekünk is jó lett volna kiütni benneteket,de azért megnyugvással veszem ,hogy a brazil csapatnak pá pá.

cellimega 2010.07.02. 22:25:57

a hollandok színészkedéssel nyertek.

bubbly 2010.07.02. 23:30:17

Azért nem kéne bunkóskodni.
Sztem így is messze a legjobbak voltak.
Majd meglátjuk 2014-be Braziliába;)

showdebola 2010.07.03. 00:31:44

köszi DartagnanX! Akkor majd 4 év múlva Rióban!

csabax · http://www.bacskaisport.hu 2010.07.03. 00:43:18

Ha egy másodosztályú holland csapat nem ajánl szerződést Felipe Melo számára, akkor nincs poén.

wrl 2010.07.03. 04:31:27

Dunga megolte a brazil focit. Ez a csapat, ezek a srácok nem azok akikért amiért szeretni lehetett a selecaot. És ez az ember olyan játékosokat hagyott otthon, mint Ronaldinho, Pato, Adriano, és akármennyire kövér Ronaldo. Helyettuk hozott egy rakat jómunkásembert. Egy egy villanástol eltekintve bármelyik kozepes europai csapat hozta volna ugyanezt a játékot. Mi a jóistent csinál egy Julio Baptista a brazil válogatottban? Falábu szerencsétlen. Robinho? Biciklizni tud, aztán felborulni.
Nagyon csalodott vagyok. Mondjuk felhotlenul akkor sem tudtam volna orulni, ha ez a csapat, ezzel a játékkal megnyeri a VB-t. Ötlettelen, szar focit mutattak.
Az egyetlen vigaszom, hogy Dungát pár honap mulva elkaparják. Meg is érdemli, pedig hatalmas játékos volt...

Player 1 2010.07.03. 08:20:31

@cellimega: Ki színészkedett?Melo egyértelműen direkt rálépett a térdére a hollandnak.Ez bizony pirosat ért.

Atomot Nekik! 2010.07.03. 09:14:40

Az első félidő alapján Hollandia megérdemelte volna, hogy kiessen. A második alapján Brazília dettó, kétszer is!
Isten tudja mióta drukkolok a braziloknak, de ez a csapat megérdemli, hogy kipottyant. 1:0-nál lepihennek, egyenlítés után pedig profikhoz, brazilokhoz, méltatlanul hisztiznek, durvulnak. Szégyen a brazil lapdarugásra! A joga bonito, amiért annyian szeretjük őket, 20 perc kivételével elmaradt ezen a VB-n. Ki velük!!!

Dunga azonnal lemondott. Helyesen tette. Ki lesz a következő? Zagallo sajnos már öreg. Zico? Falcao? Sócrates? Careca? Szegény Dirceu már nem lehet. Vagy egy esetleg egy komolyabb focis múlttal nem rendelkező, de a játékhoz marhára értő egyén, mint Mourinho? Nem tudni.
A brazil kispad mindig is olyan volt mint egy trón, ami alá már odakészítették a tüzifát, lelocsolták olajjal és körbe állják égő fáklyákkal. Csak az arany számít, és az is csak szép játékkal elérve. Ki az,

Ez a VB-szereplés sztem arra mindenképpen jó volt, hogy megmutatta: brazilokhoz méltatlan, fénytelen játékkal sem lehet VB-t nyerni. Nem biztos, hogy a játék szépségét is szem előtt tartó válogatottak szükségszerűen elbuknak (Ó csodás 1982!), az eurodroidok fantáziátlansága pedig okvatlenül nyerő.
Valahol középtájt van a megoldás.
Vagy mégsem... Ha már meg kell halni, tegyük inkább szépségesen (És megint 1982!), hogy még évtizedek múlva is emlegessék, nem pedig durvasággal, méltatlanul, szétesve, hogy még étizedek múlva is emlegessék.

Régebben Sajnálatos, hogy a brazil fociról egyre ritkább

Atomot Nekik! 2010.07.03. 09:19:58

@Atomot Nekik!:
Sajnálatos, hogy a brazil fociról egyre ritkábban jut a focidrukkereknek az esszébe a szép játék, a cselek, a fifikás, bátor megoldások

Rolley 2010.07.03. 13:46:17

A brazil csapat elvesztette önmagát, és ez a jómunkásember foci nem áll jól nekik, és idegileg sem bírják. Hol van már az a csapat, amikor Ronaldinhot úgy küldték fel, hogy nem is volt posztja, csak annyit mondtak neki, hogy menj fiam, aztán játssz! Nekik játszaniuk kéne, nem dolgozni, mert az nem megy, és idegesek is lesznek tőle.
Idén nem is drukkoltam már nekik, már a VB előtt is csak a nagyképű arrogáns nyilatkozataikkal hívták fel magukra a figyelmet.

garizim 2010.07.03. 14:20:32

Szerintem elképesztő, hogy egy csapat, amelyik világbajnok akar lenni, az egyenlítő gól után így összeomlik. Az angolok kiesése után a braziloknak szurkoltam, és számomra a vb alighanem véget is ért, de mégis azt mondom, hogy a fent említett dolog miatt megérdemelték a kiesést.

garizim 2010.07.03. 14:23:30

Ja, és állítólag Scolari lesz a kapitány.

h4ns 2010.07.05. 01:10:44

nagy kar erte, egyaltalan nem ertek egyet a fujjolokkal, dunga igenis nagyszeru csapatot hozott ossze
egy ponton hibazott, kivitte felipe melot.

garizim 2010.07.05. 06:07:21

@h4ns: Én viszont mé sosem láttam olyan brazíl csapatot, amely már az egyenlítő góltól összezavarodik, és elveszti minden hitét...

telhetetlen 2010.07.05. 09:17:51

"Zidane végre nem játszik! Egyértelműnek tűnik a világbajnoki cím."
Sajnos Zidane helyett volt Melo.
Hozta a szezonbeli formáját, nem is vártam többet tőle.