Elanot a 67. percben rúgta agyon a szimpatikus Tiote. Szerencsére a korábbi gólöröménél megmutatott lábszárvédőt visszatette a helyére, így képes volt megvédeni lábát a tripla, spirális, zúzódásos, horrortöréstől.

Az orvosok szerint 2-3 nap kihagyás kell neki, súlyos zúzódás van a lábán. A portugálok ellen talán már játszhat is.

Szemben Kakával, akit a vélhetően a portguáloknak szurkoló francia bíró kiállított.

A bíró egyébként megtorlatlanul hagyta Tiote és egy másik kedves pajtása brutális talpalását is. Mindkettő azonnali pirosat ért, szándékosan, lábra menően, nyújtott lábbal próbálták megsemmisíteni ellenfelüket. 

Itt pedig megnézhetjük, hogy szvenjöran mire buzdítja tanítványait: 

25 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://canarinho.blog.hu/api/trackback/id/tr992097417

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

atish koma 2010.06.21. 10:20:48

roppant szimpik voltak az afrikaiak.
kezded végre megtalálni a bloggerhangodat, hajrá a továbbiakban is. :)
(de azért remélem nem ők nyerik a VB-t)

FlyingKiwi 2010.06.21. 10:47:30

Ha már bíró, akkor én azt a képet néztem furcsán, mikor Fabiano kezes gólja után a gólszerző és a spori beszélgetnek. Abból számomra az derült ki, hogy a bíró látta az esetet, mégsem fújta le. Ezt most hogy? Valaki? Ha meg lenne youtube-on, szívesen visszanézném. És most nem a kéz/nem kéz dolog az érdekes, hanem hogy látta/nem látta, és mért nem fújta le.

gastro vazze 2010.06.21. 10:51:58

@FlyingKiwi: hát igen, az elég cinkes volt, többek között azért is durvultak be az afrikaiak - gondolom:S

Coolya 2010.06.21. 10:59:29

Miért van tükrözve a videó ?

DartagnanX 2010.06.21. 11:08:39

@Coolya: Mert photoshop az egész, a feka srác valójában labdára ment! :)
Fogalmam sincs, szerintem a rögzítés módja okozza.

chateautorres 2010.06.21. 11:31:50

@FlyingKiwi: Nem látta, csak a fülére szóltak. Mint ahogy a Kaka esetében is. Csak gólt nem lehet visszavonni, kiállítani meg bármikor lehet. (l. Zidane) Amúgy aki rászólt a fülére, az sem látta pontosan mi történt, csak fontoskodott.

chateautorres 2010.06.21. 11:45:55

@gastro vazze: Szerintem nem azért durvultak be. Egyrészt egyikőjük sem látta a kezezést, mert egyetlen tiltakozó, reklamáló védő sem volt, másrészt már a Portugálok ellen is hasonló felfogásban játszottak. Akkor is a meccs elejétől provokáltak (l. Cé Ronaldo sárga lapja), de ott azért partiban voltak, s eredményt akartak elérni. Tegnap meg a tehetetlen düh környékezte őket, mert minden próbálkozásukat elfojtotta a brazil védelem. Annak ellenére, hogy a legügyesebb, legtámadóbb afrikai csapat, nehezen viselték, hogy közük nem volt a meccshez.

flea 2010.06.21. 11:49:50

@FlyingKiwi: az kb. így nézett ki:

bíró: - Ugye jól láttam, hogy nem karral, hanem vállal értél hozzá?
L. Fabiano: - Peheeersze hogy.
bíró: - Na, ajánlom is, ha egyszer megadtam, hehehe.

BBC-n annyi volt ehhez a kommentár: "Of course. Just call me Thierry." :)

Egyébként szidták ott is a bírót, teljes joggal, nagyon gyenge volt.

Mixer 2010.06.21. 11:55:30

@Shava:

szerintem a durvaságokat külön kell kezelnünk a szabálytalan góltól.

Az egyetlen közös pont az, hogy az esetek bizonyítják, ez a bíró alkalmatlan egy VB-meccs levezetésére.

Sajnálom a brazil focistákat, de a sportszerűtlen góljuk számomra elszomorító volt.

Mainframe · http://mainframe.blog.hu/ 2010.06.21. 12:05:01

Szerintem akkor lett volna gond ennek a gólnak a megadása, ha ezen múlik a meccs. De ahogy már mások is mondták előttem, Elefántcsontpart kategóriákkal rosszabb volt, esélyük sem volt, és ez az eredményen is látszik. Tehát ha nem adják meg, akkor mi van? 2-1. Teljesen mindegy.
Azt meg mégsem várhatjuk el egy VB-csapattól, hogy odamenjen a bíróhoz, hogy "Ne, ne, légyszi ne add meg, kezeztem." Ha a bíró, és az ellenfél csapat együttesen sem figyelt oda és/vagy reklamált eléggé ahhoz, hogy ezt ne adják meg, akkor engedtessék már meg, hogy ezt is normális gólként tartsuk számon.

flea 2010.06.21. 12:08:58

@Mainframe: egy bizonyos Maradonán mind a mai napig ezt kérik számon egyesek. Pedig ő 3 perccel az eset után az évszázad gólját is belőtte.

Robson bá 2010.06.21. 12:09:33

@chateautorres: Abszolút vissza lehet vonni megadott gólt. Egészen pontosan addig a pillanatig, amíg játékba nem kerül újra a labda, vagyis a középkezdésig.

DartagnanX 2010.06.21. 12:10:36

@flea: Mondjuk Maradona konkrétan kézzel ütötte be a labdát a kapuba. :)

chateautorres 2010.06.21. 12:14:33

@Robson bá: Teoretikusan. Alapvetően nincs bíró aki bevállalja, ha csak nem a szaudi sejk kéri...

chateautorres 2010.06.21. 12:28:44

@Robson bá: Utánanéztem, bocsánat: kuvaiti volt és emír - Sheikh al-Sabah.

2010.06.21. 12:48:09

Ha jól láttam, a kezezős gólnál a 16-os környékén az elefántcsontparti védő is kezezés-gyanús műveletet végzett a labda levételekor. Érdemes lenne lassítva újra megnézni, lehet hogy rosszul láttam.
Egyébként az Elefántcsontpart válogatottjának nagy tisztelőjének mondhatom magam. Mondhattam, egészen tegnapig, ez a lerúgdosás és színészkedés még a portugál és olasz válogatotthoz szokott gyomromat is megfeküdte.

ampelmann 2010.06.21. 13:21:29

Kaka teljesen jogosan kapott 2 sargat. elsot mert kakaskodott, masodikat mert mellkason konyokolte a fekat.
kezezes pedig volt, a biro csomagolhat. Brazilok lottek 2 szep golt es ennyi. undorito meccs, csalo biro, sunyi fekak, es okoskodo brazilok. kb ennyi.

vargasanyigól 2010.06.21. 13:43:07

Csak azt tudnám, hogy az okos afrikaiaknak miért jó ha lerúgják/kiállíttatják a brazil csapat ászait, a csak az afrikaiak számára fontos brazil-portugál előtt??

fazzoletti 2010.06.21. 13:45:43

@ampelmann: Sajnálhatod, hogy nem láttad a meccset...

ampelmann 2010.06.21. 13:53:58

@fazzoletti: hat pedig tevedsz... :)
Mi nem volt jogos Kaka sargalapjainal? De orulhet mert igy clean sheet-tel indul a nyolcaddontokben.

DartagnanX 2010.06.21. 13:59:04

@ampelmann: Életében először állították ki. Nem hiszem, hogy félt az eltiltástól. :)

nagyhoho 2010.06.21. 14:22:43

Gusztustalan, ami történt ezen a meccsen.

nagyhoho 2010.06.21. 14:24:39

OK, tudja valaki, hogy mi állt a hivatalos bírói jegyzőkönyvben a meccsel kapcsolatban? Hol lehet utánajárni ennek a dolognak?
Már csak azért is, mert állítólag a 2. sárga lapot szövegelésért kapta - a pálya másik oldaláról szövegelt, ber a videón még a szája se mozdul.

id. V. Gábor 2010.06.21. 18:54:05

Állítólag a bírónak a legjobban a kutyája örült, amelyik ott ült az alapvonal mellett és nagy vörös kereszt volt mindkét oldalán.Kaká kiállítása maradjunk annyiban hogy a vicc kategóriáját súrolta.Remélem a sporinakAnelka mellé vettek jegyet a repülőn. Majd jól eldumcsiznak hazafelé!!
Hajrá jó foci.........
süti beállítások módosítása