Összetalálkozik a világbajnokság eddig meggyőző teljesítményt nyújtó csapata csoportja második helyezettjével, hogy eldöntsék, ki jut tovább csoportelsőként, és mérkőzik meg a következő körben jó eséllyel a spanyol válogatottal.

Ebből kiindulva szinte 100%-ra vehetjük a brazil győzelmet, ugyanis a brazil nép becsületes és egyrészt minden meccsét meg kívánja nyerni, másrészt a portugál kutyák inkább választják a könnyebb ágat, mint a dicsőséget!

Igaz, hogy a portugálok elméletileg még kieshetnek, ha az elefántcsontparti brigád 8 góllal veri a koreaiakat. De ez nem valószínű, hiszen a népírtó, elnyomó, kommunista rezsimtől rettegő észak-koreai csapattagok inkább kiszúrják a labdákat, mint hogy még egy ilyen vereséget el kelljen mesélni a kihangosított telefonba a kedves vezérnek.

A koreai szövetségi kapitány épp bátorságot gyűjt, hogy elmondja a kedves vezérnek a 7-0 hírét.

  Kaká nevetséges kiállítása miatt fog hiányozni a portugálok elleni derbin. Ami - köszönhetően Dunga stílusának - talán nem fog olyan nyomot hagyni a csapaton, mint amit Krisztina esetleges kiesése jelentene a másik oldalon.

A portugálok által elrabolt (vagy még rosszabb: áruló) brazil, Deco lehet az ellen nagy hiányzója. Helyette a málé Tiago játszhat. Tiago egyébként szívesen emlékszik vissza a 2008-ban brazilok ellen játszott barátságos mérkőzésre. Hiszen akkor 6-2-re szivattyúztak!

Luis Fabiano az elefántoknak lőtt két góljával a legjobb gólátlaggal rendelkező csatár a világbajnokságon (válogatott meccsek tekintetében). 40 meccsen 27 góljával. David Villát utasította maga mögé, neki is tök sok gólja van 60 meccsen.

Dunga irányítása alatt a brazil csapat masszív védelme bizonyított, az övék a legtöbb sikeres szerelés a vébén, szám szerint 43.

Carlos Queiroz szép játékra számít, technikás játékosok mindkét oldalon. Nem gondolja, hogy a két évvel ezelőtti hatalmas és egyben irtózatos vereség miatti visszavágás hajtaná őket. "Ez nem büszkeség kérdése". Na ugye, mondtam én, hogy nem játszanak ezek a becsületükért. Jó lesz nekik a második hely, hogy utána Svájc búcsúztathassa őket a 16 között. "Nem a döntetlenre fogunk játszani, hanem arra, hogy nyerjünk" mondta, tehát egyértelmű, hogy a döntetlenre fognak hajtani.

Ezzel szemben Dungáék egyértelműen a győzelemre hajtanak, ugyanis braziliában nem elfogadott a többi eredmény. Dunga elnézést kért egyébként a szurkolóktól és megemlékezett a braziliai áradások áldozatairól is.

Értük is játszanak majd délután!

Update:

Várható kezdőcsapat: Julio Cesar - Maicon, Lucio, Juan, Michel Bastos - Gilberto Silva, Felipe Melo - Julio Baptista, Nilmar, Robinho - Luis Fabiano

18 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://canarinho.blog.hu/api/trackback/id/tr342108583

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

brasil82 2010.06.25. 11:06:55

Hát nem tudom, de szerintem a H-csoportban a spanyolok szinte biztos, hogy nem lesznek másodikok: vagy nyerik a csoportot (én erre tippelek) vagy kiesnek!

Ha ugyanis megverik Chilét, akkor őket már biztos, hogy megelőzik, és akkor Svájcnak többel kell legyőznie Hondurast, mint Torreséknek Chilét, hogy elsők legyenek!
Ha viszont nem nyernek, akkor - feltételezve, hogy Svájc valahogy legyűri Suazoékat -, akkor mennek a levesbe!

Úgyhogy mindenképp kell a csoportgyőzelem, mert szerintem amott nem a spanyolok futnak be másodiknak!

DartagnanX 2010.06.25. 11:43:06

Ne becsüld alá a svájciak erejét! :D

Pikszi · http://afeketezongora.blogspot.com/ 2010.06.25. 11:48:53

Számítottam rá, hogy Sumák Deco inkább krétát eszik, csak hogy igazi honfitársaival ne kelljen mint férfi a férfival!

Trotter 2010.06.25. 12:21:13

Mindegy, csak szép játék és sok gól legyen. Ezt a vébét úgysem európai csapat nyeri.

szeressükegymástgyerekek 2010.06.25. 12:26:12

A pontos eredmény megtippeléséhez csak egy egyszerű számtani műveletet kell végrehajtani.
Első meccs eredménye: 2-1
Második meccs eredménye: 3-1
Harmadik meccs eredménye: 4-1
És ezek szerint a hatodik csillagot 8-1-es eredménnyel nyerjük :)

TyToo 2010.06.25. 12:29:47

Brazília-Portugália 16:0. Ez csak most esett le... :D

Traff7 2010.06.25. 14:03:47

a 60/40 sztem jobb mint a 40/27.....

Traff7 2010.06.25. 14:04:50

a 60/40 sztem jobb mint a 40/27 de mindegy...

DartagnanX 2010.06.25. 14:07:17

@Traff7: Igen, nagyon jól vetted észre. Ám Luis Fabiano BRAZIL, ezért ő az első.

flea 2010.06.25. 14:09:44

Szimpatikusak a brazilok, de pont L. Fabianót a kezezős gólja után annyira nem fényezném...

Traff7 2010.06.25. 14:12:33

@Traff7: bocs a duplázásért

DartagnanX 2010.06.25. 14:13:54

@flea: Én fényezem. Szerintem mellel vette le a labdát.

_and 2010.06.25. 14:16:58

Attól függ, hogy számoljuk. Ha a meccseket osztjuk a gólok számával, akkor valóban Villa a jobb (1,5 vs. 1,48), de ha gólok számát osztjuk a meccsekével akkor viszont Fábián Lajos. (0,675 vs. 0,6666666667).

flea 2010.06.25. 15:11:28

@_and: attól függ, mi nagyobb teljesítmény: minél több meccsen minél kevesebb gólt lőni, vagy fordítva. :D
(Vagy csak a szmájlit hagytad le?)

@DartagnanX: ezt nevezem lojális szurkolásnak. :)

hulk 2010.06.25. 15:13:02

kik ezek a no name emberkék a brazil kezdőben és miért nem Ramires kezd? amikor elanot agyonrúgták, meg kakat leküldték gondoltam eljön a játékosom ideje, erre mindenhol nilmar, meg baptista van a kezdőben. dunga takarodj. hehe

Na mindegy, ettől függetlenül, nincs ez a csoport még lefutva, és ez megint egy olyan ág lehet, ahol a második hely többet érhet.

DartagnanX 2010.06.25. 15:28:12

@flea: Csináltam animációt, mint az olaszok a meg nem adott gólról. Azon teljesen mell! :D

Hulk, ez a kezdő nem az öltözőből szivárgott ki. Tehát ettől még lazán kezdhet Ramires. Baptista mondjuk játszani fog szerintem, de Nilmar... fene tudja.
süti beállítások módosítása